Az én utam,

a mi történetünk

Amit rólam tudnod érdemes...

Kákos Judit vagyok, és 2023-ban voltam várandós a kisfiammal. 


Közel hét év telt el, mire megérkezett hozzánk a kisbabánk – és nem volt fájdalmaktól mentes az utunk.

A munkám hosszú ideig a HR világához kötött, bár néhány évet Németországban is éltem, ahol más területeken is kipróbáltam magam.
A kisfiam fogantatása idején már újra HR-esként dolgoztam, és a korábbi vezetői pozíciómban megélt kiégés tanulságait igyekeztem méltón magam mögött hagyni.

A babavárás időszaka számomra sok kihívással járt – azonban a tudatosság és az elfogadás segített, és így különösen értékes belső folyamattá vált. Az első két trimesztert naponta jelentkező migrének lehetetlenítették el, de a harmadik trimeszterben végre egy testileg és lelkileg is felszabadító időszak következett.
Végig igény szerinti szoptatásra és gondoskodásra, valamint egy háborítatlan szülésélményre készültem.

Azonban a 40. hét végén egy, a kisbabám életét veszélyeztető körülmény miatt váratlanul mégis programozott császármetszést javasoltak. Saját felelősségre dönthettem volna másképp – de mélyen éreztem, hogy nem ez szolgálná legjobban a kisfiam érdekeit.

A hasi szülés utáni első órák és napok is váratlanul alakultak. Az aranyóra helyett alig húsz percet tölthettünk együtt, utána a kisfiam egy másik osztályra került. Az első mellre helyezés elmaradt, a rooming-inre napokat kellett várnunk.
A szokásos három nap helyett két teljes hetet töltöttünk a kórházban – karanténban.

Hosszan sorolhatnám, mi minden alakult másképp…

…de most valami egészen mást szeretnék megosztani.

Mert arra, hogy a dolgok néha félresiklanak, nincs ráhatásunk.
De arra igen, hogy hogyan találunk vissza újra és újra Önmagunkhoz. A babánkhoz. Egymáshoz.

A tudatosság nem azt jelenti, hogy minden úgy sikerül, ahogy elképzeltük – hanem azt, hogy jelen vagyunk akkor is, amikor nem várt dolgok történnek velünk.

És igen, nálunk mégis megvalósult az igény szerinti szoptatás.

Ugyan nem az első pillanattól adatott meg – de kiálltam érte, hogy a kórházban adott cumit, cumisüveget és tápszert minél hamarabb felválthassa az igény szerinti anyatejes táplálás.

A kórházban már közel kerültünk hozzá, itthon pedig meg is valósult. Ahogy a babám jelzéseire hangolt válaszkész gondoskodás is.

Mert a kötődés mélysége és milyensége nem egyetlen aranyórán múlik. Hanem az újra és újra megélt kapcsolódásokon. Az apró cselekedeteken, finom gesztusokon, halk egymásra hangolódásokon, amelyek gyengéden formálják és alakítják nap mint nap.

Talán ezért is lett szívügyem, hogy másokban is megfoganhasson a bizonyosság: még ha néha rögösebb is az út, mint amilyennek elképzeltük, akkor is mi vagyunk a kisbabánk legtökéletesebb anyukája. 

Mert ahogy a gyengéd várandósságról szóló bevezetőm végén is írom: hiszem, hogy ha megteremtjük, a lelkünk háborítatlansága elkísérhet minket a várandósságból egészen az anyaságba.

Szakmai hátterem – röviden

Bár a legmélyebb tudást az anyává válás mélyen átformáló időszaka hozta, a HR-es és vezetői nagyvállalati munkatapasztalataimon túl az alábbi végzettségek is formálták a szemléletemet:

A képzések elnevezései elsőre talán megfoghatatlannak tűnhetnek – ezért néhány szóval szerettem volna közelebb hozni, mit is jelentenek a gyakorlatban, és hogyan formálták az eszköztáramat.

És hogy konkrétan milyen módszerekkel és eszközökkel dolgozom?

A rövid válasz erre a kérdésre az, hogy kizárólag olyanokkal, amelyeket én magam is alkalmaztam, alkalmazok a mai napig. A több mint tíz éve tartó önismereti utazásom során sokféle módszert, szemléletet, gyakorlatot ismerhettem meg és próbálhattam ki – volt köztük könnyed és játékos, de akadt olyan is, amely mély önmunka vagy akár fájdalmas szembenézés révén hozott változást.

Nem hiszek abban, hogy létezik egyetlen, mindenki számára tökéletes eszköz. Ahogyan az anyasághoz vezető út is mindenkinél más ritmusban bontakozik ki, úgy a belső munkához is érdemes többféle ajtót megnyitni.

Én megtettem ezt az utat – és közben letisztult bennem, melyek azok az eszközök, amelyek különösen jól támogatják az önmagunkkal és a babánkkal való mélyebb mégis gyengéd kapcsolódást, a finom önreflexió és szeretetteljes önbeszéd elsajátítását. 

Az elvégzett képzéseimet célzottan és tudatosan választottam, hogy szakmailag hitelesen integrálhassam és alkalmazhassam ezeket az eszközöket a programjaim és az egyéni kísérések alkalmával. 

Előfordulhat, hogy egy-egy gyakorlat szelíden elindít Benned valamit. Ilyenkor nem hagylak Magadra – ugyanis lehetőséged van visszajelezni, kérdezni, megállni, vagy akár továbbmenni egy másik, Hozzád most közelebb álló eszközzel. 

A cél sosem az adott technika tökéletes elsajátítása, hanem hogy legyen egy finoman rezgő belső iránytűd – amely segít akkor is, ha épp bizonytalan vagy.

A programjaimban és az egyéni kísérésekben – mindig az adott témához, tempóhoz és fókuszhoz igazítva – felbukkanhatnak például:

  • rövid, vezetett vizualizációs meditációk és relaxációk,
  • finom légzőgyakorlatok, testérzékelő fókuszok,

  • egyszerű, de hatásos figyelemgyakorlatok a hétköznapokhoz,
  • szemléletformáló önreflexiós és napló kérdések,
  • néha egy-egy strukturáltabb eszköz, mint a STOP-technika,
  • vagy az érzelem-megnevezés gyakorlat, amely segít szeretetteljesen rápillantani a bennünk mozgó érzésekre.


És ha kicsit jobban belegondolunk…

…a lassú, tudatos kilégzés serkenti a bolygóideget, ami nyugalmi állapotba kapcsolja a testet. Köznyelviesebben: a légzés megváltoztatja az idegrendszer működését.
…a relaxáció csökkenti a kortizol- és adrenalinszintet.
…az érzelem-megnevezés gyakorlat MRI-vizsgálatokon is bizonyította: már pusztán az is csökkenti az amygdala aktivitását, ha csak nevén nevezzük, amit érzünk.
…akár heti néhány perc naplóírás is csökkenti a szorongásos tüneteket és segíti a belső rendeződést.
…a tudatos jelenlét átformálja az agyi aktivitásmintázatokat – és bizonyítottan jelentős hatása lehet a várandósság alatt is.

A meditáció, a figyelemgyakorlatok, a vizualizáció, az önreflexió – külön-külön is számtalan kutatásban bizonyították már hatékonyságukat:

  • a stressz-szint csökkenésére,
  • az alvásminőség javulására,
  • a várandósság élményének mélyülésére,
  • a szülésélmény pozitívabb megélésére,
  • sőt, egyes vizsgálatok szerint a baba idegrendszeri fejlődésére is.

De ami igazán különleges: amikor ezek az eszközök rendszerbe rendeződnek, egymást támogatva és kiegészítve, akkor nem csak a feszültség csökken.

Hanem valami megerősödik Benned.

Valami, ami miatt nemcsak túlélni – hanem megélni szeretnéd ezt az időszakot.

Szeretnéd tudni, hogy hogyan támogathatnák ezek az eszközök gyengéden, mégis hatékonyan a Te várandósságodat?

Flow program

A Flow program abban támogat, hogy kialakulhasson a gyengéden áramló kapcsolódás: közted és a tested között, közted és a babád között, közted és a saját hangod között – hogy elindulhass egy lágy belső összehangolódás felé, és hogy egyre közelebb kerülhess Önmagadhoz és születendő kisbabádhoz.

Egyéni kísérés

Az egyéni kísérés során a témák és a közös munka ritmusa mindig a Te belső valóságodhoz igazodnak – én pedig megtartó, ítélkezésmentes és szeretetteljes jelenléttel kísérlek, a Számodra leginkább megfelelő eszközök mentén.

A leggyakrabban felmerülő kérdésekre az egyes programok végén már előre igyekeztem válaszolni – és ha még motoszkál Benned egy-egy kérdés, ott is érdemes szétnézned. De ha valami más is foglalkoztat, keress bátran, hisz szívesen vagyok Melletted ebben is.